enciiiii&nicolee's fanfiction; történetek minden mennyiségben
rendezők


enciiiii; jelenleg egy többfejezetes Naley sztorit fordítok, a Swoon-t, de emellett több saját és fordított oneshot fanfictiont is találhattok TVD, JONAS és Grey's Anatomy témában. érdekel?

nicolee; jelenleg egy többfejezetes történettel foglalkozom. Ez pedig egy kitalált szereplővel (Lauren), és a Vámpírnaplókból ismert szexi, dögös Damon Salvatore-vel foglalkozik. Máshonnan is ismerhettek..."DiariesOfVampire" néven futó oldalamról, amit nemrég lezártam. érdekel?

 
Sztárok lakhelye
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

what a hero

Az eső pattogott az ablaküvegem, ami tökéletes tükrözte a gyerekek hangulatát. Ott ültek, a legunalmasabb arccal, ami csak az arcukon lehetett, a ceruzájukkal doboltak, firkáltak a papírra, vagy mondtak valamit a barátjuknak, amit már ötször elmondtak. Unalmas nap volt, és lehetetlen volt érdekessé tenni.
Marie felsóhajtott. Rosszul érezte magát a diákjai miatt. Szeretett volna valami szórakoztatót csinálni velük, de aznap mind arra számítottak, hogy kimehetnek olvasni a kertbe, de az eső nyilvánvalóan tönkre tette ezt a tervet. Marie megkérhette volna, hogy Ciklon törölje el, de tudta, hogy a nő nem szeretett beleavatkozni az Anyatermészet munkájába, hacsak nem volt szükséges.
Persz bent is olvashattak volna, de az unalmas volt, és nem akarta, hogy belehaljanak a tanulói az unalomba. Kint legalább volt friss levegő, fák, és gyönyörű hangok, hogy megnyugtassák őket.
A 25 éves nő kétségbeesetten az ajkába harapott, gondolkozás közben a tollát ütemesen az asztalhoz verve. Játszanak valamit? De mit? Heads Up Seven Up-ot? A nő nagyon utálta azt a játékot… Akasztófát? Túl könnyű lett volna, telepatákkal körbevéve. Barkóbát? Ugyanaz a gond, mint az akasztófánál.
- Oké, nincs semmi ötletem. Bármi, amit csinálni szeretnétek?
Néhányan felemelték a kezüket, és Marie megállt egy picit, mielőtt választott volna valakit.
- Valami iskolásat, ha kérhetem?
A kezek mind eltűntek, kivéve egyet, természetesen. Jimmy volt az, akit 7 éve mentettek meg a többiek az Alcatrazból. Már volt haja és 17, 18 év körül járhatott. Még mindig olyan édes volt, mint akkoriban.
- Igen, Jimmy?
- Mondjon nekünk el egy történetek!
Marie elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Ez egy kicsit gyerekes a többieknek, nem gondolod?
Nem élt mindenki gyerekként, ahogy ő tette. Lehet, hogy az elveszett gyerekkora miatt. Azt várta volna, hogy a többiek vele értenek egyet, de mind egymásra néztek, mielőtt egy kéz a magasba lendült, Kiráé, aki a vizet tudta irányítani.
- Igen?
- Romantikus? Akkor nem bánnám.
- Csak ha van benne akció is! – kiáltotta be az egyik srác, és a többi egyetértett vele.
- És sebesülések.
- És kaland is!
Marie elvigyorodott, amivel megpróbálta leplezni a nevethetnékét azon, hogy mind ezt akarták. Teljesen mindegy, milyen idős vagy, egy történet még mindig az marad.
- Rendben, akkor egy történet a romantikáról, akcióról, sebesülésről és kalandról? Azt hiszem, megpróbálhatom…
Azok, akik figyelni akartak, kényelembe helyezkedtek. A többiek vagy úgy döntöttek, hogy alszanak, vagy pedig visszatértek a korábbi foglalatosságukhoz. Marie nem bánta… De nem volt jó a történet kitalálásokban… Hmm, talán egy igaz történet működne… vagy majd rögtönöz…
- Oké, a történet egy csodálatos hősről szó, és a lányról, akit megmentett.
- Hercegnő volt?
- Ó, alig – kezdte az ötleteit Marie. – Ha úgy nézzünk, egészen furcsa volt. – Kacsintott egyet, és elmosolyodott, amikor egy másik fiú felemelte a hangját.
- Csúnya volt?
- Nem, ami azt illeti, elég szép volt, de volt egy problémája…
- Mutáns volt?
- Igen, az volt.
- A hős is?
- Igen, de most már csöng legyen, hogy elmondhassam a történetet.
Mindenki elcsendesedett, és Marie észre sem vette, hogy egy régi barát belépett a szobába, és megállt, hogy hallgassa a történetet.
- „Volt egyszer egy ember. Egy átlagos hős volt, durva kinézettel, rossz hozzáállással és nagy izmokkal. Pont ezt keressük egy hősben, igaz? Hát, látjátok, ez a hős nem igazán volt az. Rossz múltja volt, sok minden miatt szégyenkezett. Nemrég elkerült a társadalomtól, és ezzel elvették a lovag címét is – a király, természetesen -, és most már nem volt senki, csak egy alázatos zsarnok, aki megpróbált abból megélni, amiből tudott. És megtette, egyedül élt, csak a kocsmákban állt meg pénzt nyerni.
Nos, egyik este a kocsmában verekedésbe keveredett egy másik emberrel, aki feltételezte, hogy le tudná győzni őt. De ez az ember nem tudta, hogy a mi hősünk...”
-  Mi a neve, Miss Marie?
- „Oh, látod, a mi hősünknek nem volt neve, vagy legalábbis nem emlékezett rá. Ez a férfi nem tudta, hogy a mi hősünknek lenyűgöző ereje volt. A teste elpusztíthatatlan volt, a testét nem érhette semmilyen karcolás, és a kardforgatás mestere volt. Mondanom sem kell, ki nyerte a küzdelmet. Természetesen a városban élő emberek nem voltak elnézőek, és nem bíztak a másikban, és elkezdték kerülni a mi hősünket az ereje miatt. Az életét fenyegették, fel akarták hergelni. Egy ember hátulról jött, azzal a szándékkal, hogy onnét támadjon, de egy fiatal hölgy a tömegből odakiáltott a férfinak, hogy ’Vigyázz!’, még éppen időben, így ő meg tudott fordulni, majd kikapta a kardját, amit erősen a férfi mellkashoz tartott.
Tudván, hogy hamarosan nagyobb bajban lesz, mint amiben volt, a mi hősünk megszökött; felugrott az éjfekete lovára és elvágtatott. Ahogy befordult a sarkon az ifjú hölgy korábbról megállította a ló elé ugorva. Odavágott egyet, ahogy a ló felágaskodott, amitől leesett a havas földre. ’Mi a fenéért ugrana ki ez a hülye lány egy ló elé’ gondolta, ’Talán öngyilkos akar lenni?’ A lány bocsánatot kért és felajánlotta a segítségét, de a hősünk lerázta a lányt, mielőtt felkelt volna, hogy lenyugtassa a lovát.
Azt kérdezte tőle, ’Mit akarsz, mert feltételezem azért ugrottál a lovam elé és állítottál meg, mert kérdezni akarsz valamit? Vagy inkább meg szeretnél halni?’ A lány elmosolyodott, és az édes mosolyával mondta, ’Szükségem van valakire, aki el tud vinni engem, kérlek, csak a következő városig.’ A férfi meglepődött, hogy egy olyan fiatal és gyönyörű lány, mint ő volt, egy ilyen zsarnokkal akart utazni, mint ő. Persze, ő egy kegyetlen, szégyenletes zsarnok hős volt, és nemet mondott, majd felpattant a lovára.
A lány azt mondta, ’Megmentettem az életed!’, mire a hősünk majdnem keserű hangon válaszolt, ’Nem, nem mentetted meg.’ Aztán ellovagolt… és alig pár lábban arrébb megállt, a lelkiismerete előhozva a jobbik énjét. Hogy hagyhatta volna egyedül sétálni a lányt éjszaka, amikor rosszabb emberek is voltak nála? Szóval beleegyezett, hogy elviszi a lányt, de nagy nemtetszésére kiderült, hogy a lány egy nagyon beszédes vadóc volt.
’Vadóc vagyok, tudod’ mondta a lány, mintha büszke lenne arra, hogy az ő korában egy lány tud egyedül élni. Választ várt, de a hősünk még mindig nem mondott semmit. Sóhajtva körülnézett, ahogy a ló ügetett, majd újra megszólalt, ’Szóval mi is a neved, uram?’
’Farkas’ a férfi hangja mély és sötét volt, de a lány mégis hallotta, és elmosolyodott, úgy döntve, hogy úgy a fair, ha ő is bemutatkozik.
’Anna vagyok.’
Ezután a hősünk többet beszélt volna egy kicsivel, és Anna éppen azon volt, hogy megkérdezzen tőle egy bizonyos kérdést, amikor a ló újra felágaskodott, mindketten elveszítve így a fogást. Anna a hátára esett, rá a mi hősünk, rájuk kettőjükre pedig a ló. A ló legurult róluk és felállt, majd lefutott az útról. Farkas felállt, nem tudva, hogy Anna jól van-e, mielőtt egy gyilkos megtámadta.
A férfi nagy volt, sokkal nagyobb Farkasnál, és leszúrta a férfit, és úgy tűnt, ez nem zavarja, amikor Farkast az erdőbe hajítottam kettétörve ezzel egy fát. Mindeközben Anna úgy nézte mindezt, hogy nem tudott segíteni.”
- Volt ereje?
- „Igen, de utálta azt, és eltekintett a használatától. Tudjátok, az ereje egy átok volt; akár egy férfi vagy egy nő hozzáért a bőréhez, a legfájdalmasabb halált halták. Nem kívánva ezt senkinek, inkább hátul maradt, és kimondottan boldog volt, amikor két lovag lovagolt feléjük. Az egyik egy gyönyörű nő volt fehér hajjal, a másik pedig egy férfi, akinek a sisakja eltakarta a szemét. Ők képesek voltak kivédeni a gyilkos támadását, és segítettek Annának és Farkasnak, majd elvitték őket a biztonságot adó kis királyságukba.
Csodálatos hely volt, Farkas és Anna pedig már majdnem egy hete éltek ott békében és kényelemben. Farkas kezdett beleszeretni a királyság gyönyörű hercegnőjébe, Jane-be, annak ellenére, hogy már eljegyezték az egyik lovaghoz, ahhoz, akinek sisak volt a fejét, Küklopsz. Ez azonban Farkast nem érdekelte, a hercegnő gyönyörű volt, és magának akarta.
Akkor még nem mindannyian tudták, hogy Anna átkát egy hatalmas varázsló magának akarta, azzal a céllal, hogy erősebbé tegye. Egy éjszaka, miközben Farkas edzett, Anna hátulról oda ment hozzá. A hősünk riadtan megfordult, mellkason szúrva a lányt. Farkas döbbent volt és szégyellte magát, amiért leszúrta a lányt, tudván, hogy ez megöli őt. De Anna tudta, hogy az átkával együtt mások lényét is elvette. Kétségbeesettek megérintette a hősünk arcát a puszta kezével, elvéve a lényét és önző módon majdnem megölve őt.
Mondanom sem kell, hogy ezek után mindenki elkerülte, mindenki szégyenkezett miatta, hogy majdnem megölte az egyik barátját önzősége miatt. Félve kiszalad, és elment, hogy újra egyedül legyen, ahogy a kezdetektől fogva élt. De Farkas nem akarta, hogy a lány elmenjen, ezért utána ment, és a hidegben találta meg, miközben a postakocsira várt. A hősünk meggyőzte Annát, hogy visszamenjen, és a lány bele is egyezett, miután a férfi megígérte, hogy vigyázni fog rá.
Éppen vissza akartak indulni, amikor a varázsló támadott, a sötét varázslatát használva, hogy Farkast a földre szorította, és így nem tudott harcolni, amikor elvitte Annát, azzal a szándékkal, hogy felhasználja őt a gonosz terveihez. Amikor Farkas felébredt, Anna már eltűnt.
A királyság királyának, a hercegnőnek, a lovagjainak és a királynőnek a segítségével megtalálták és megpróbálták megmenteni. Akkor találtak rá, amikor a varázsló éppen próbálta elvenni Anna életét. A gyilkosokkal való harc után, Farkas képes volt eljutni a vadóchoz, miután a lovag felrobbantotta a varázslót. De már túl késő volt, a lány szíve megállt és a hősünk tudta, hogy halott volt. De mégis megpróbálta, és kétségbeesettek érintette meg a lány bőrét, reménykedve, hogy feléled.
Aztán megérezte, a lány átkát, ami önző módon leterítette, hogy a lány élhessen. Farkas hálás is volt ez miatt. Néhány héttel később ébredt fel, és a hercegnő elmondása szerint Anna jól volt, és úgy tűnt, csodálta őt.”
- Kit választott Farkas? A hercegnőt vagy a vadócot?
- „Teljes szívéből szerette a hercegnőt, de sajnos a hercegnő a szeretett lovagját választotta helyette, mielőtt egy szörnyű betegségben meghalt, majd őt követően a király és a hercegnő lovagja is korai halált halt. Súlyos szívfájdalommal Farkas elment, és sosem tért vissza…”
Marie befejezte a történetet, majd vett egy mély lélegzetet, és felnézett a tanulóira. Most már mindenki figyelt, és csalódottnak tűnt. Összeráncolta a homlokát.
- Mi az?
- Nincs happy end. Nem kéne annak lennie? Mi történt Annával és az átkával, vagy Farkassal? Megtalálta valaha a nevét? Valaha kapott Anna felmentést az átok alól?
Marie kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de a látogatója végre tudatta mindenkivel, hogy ott volt azzal, hogy megköszörülte a torkát. Marie meglepetten rántotta fel a fejét és látta meg a részi barátját és szerelmét az ajtóban állni, ugyanúgy kinézve, ahogy régen.
Logan.
Igaz volt, hogy a történet alapja a múltjukból volt és… ő végighallgatta az egészet?
- Felmentést kapott az átok alól – jelentette ki Logan, és mindenki felé fordult. – És szabadon érinthetett meg bárkit, akit csak akart.
- Logan! – Egy mosollyal az arcán Jimmy felugrott és megölelte a férfit. Logan elmosolyodott és megveregette a gyerek fejét, mielőtt elhúzódott volna. – Neked is elmesélte a történetet Miss Marie? Mi történt Farkassal?
- Hát, tudod, Farkas buta ember volt, és a következő években utazott a világban a neve után kutatta, de amikor megtalálta az valami olyan volt… amit nem is igazán akart.
- Mit akart? – kérdezte Jimmy kíváncsian. Marrie nyelt egyet, ahogy Logan óvatosan ránézett az egész osztály előtt. Összeráncolta a homlokát, ahogy átgondolta a választ.
- A vadócot akarta?
Egy szomorú mosoly futott át a férfi arcán, és már éppen nyitotta volna ki a száját, hogy válaszoljon, de Marie megelőzte.
- Nincs minden történetnek csodálatos befejezése.
- De azt mondtad, lesz benne romantika!
- És volt is, a maga módján. Az ő kapcsolatuk csak plátói volt.
- És a lány szerette őt? Plátóinál jobban? – nézett rá Logan, amikor feltette a kérdést, és úgy tűnt, mintha tudni akarná a választ. De tényleg akarta tudni?
- Igen, saját magánál is jobban.
- Akkor happy endnek kéne lennie... Farkas idióta volt, hogy nem őt választotta – morogta Jimmy leülve a helyére.
Logan bólintott, és amikor megszólalt, a hangja távolinak, szinte keserűnek tűnt.
- Igen, az volt. Egy igazi idióta.
Úgy nézett a nőre, amiből az rögtön tudta, hogy óra után beszélni fognak, majd elhagyta a termet és becsukta maga mögött az ajtót. Marie nyelt egyet és érezte, ahogy a szíve felgyorsult. Logan visszatért. 7 év után visszatért.
Hirtelen megcsörrent a csengő felettük, és a gyerekek felállt, felvéve a cuccaikat, és elindultak kifelé. Csak pár percbe telt, mire az osztályterem teljesen üres volt, Marie-t kivéve, aki még mindig ugyanott ült. Nem tudta rávenni magát, hogy felálljon és elmenjen. De aztán már nem is kellett neki.
- Marie – nyitotta ki Logan azt osztály ajtaját, mielőtt becsukta volna maga mögött, majd ránézett a nőre a lombzöld szemével olyan intenzitással, hogy Marie majdnem félt a férfitől, de persze ez sosem történhetne meg.
- Logan.

1 hozzászólás
Idézet
2011.06.19. 15:25
nicolee

Oh, nagyon jó és szép kis történet volt/lett. :) Nekem nagyon tetszett. Remekül lefordítottad. Egyetértek veled, mert tényleg aranyos történet. Mellesleg, egy ilyen jó fordítóval nem is lehetne más. :P

 

                                        


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!